Rabsónné várának legendája
|
V |
alamikor nagyon régen élt egy Rabsonné nevezetû tündérkirálynô, aki, nos, nem éppen lágy szívérôl és harmattiszta lelkérôl volt híres. Rabsonné testvére volt két másik tündérnek, Firtosnak és Tartodnak. Ôk már megállapodtak, várat építettek, saját birodalmuk volt, így hát Rabsonné is úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy ô is letelepedjen. Bebarangolta a környéket, amíg rá nem lelt az Égetvésznek hátamegett húzódó magas és szeszélyes alakzatokat utánzó sziklacsoportra. Nagyon megtetszett neki a hely. Jó kilátás nyílt innen mindenfelé, s ha éppen a testvéreinek akart hírül adni valamit, csak tüzet kellett gyújtania, mert mindkét várra igen jó rálátása volt sasfészkébôl.
Rabsonnénak volt egy bûvös kakasa és macskája, velük hordatta fel az építôanyagot a hegy tetejére, tündérei pedig felépítették a várat.. Igen ám, de a várhoz út is kellett. Gondolt egyet és magához hívatta az ördögöt, és arra kérte, hogy csináljon neki egy bûvös utat. Sokáig alkudozott az ördöggel, míg végül megegyeztek, hogy Rabsonné az útért fizet egy hegy aranyat és egy völgy ezüstöt.
Ezután az ördög egyetlen éjszaka alatt el is készítette az utat és ment a fizetségéért. De Rabsonné azt mondta, hogy idôre van szüksége, míg beköltözik teljesen a várba, hisz minden vagyona Tündérországban van még, és arról is meg akar gyôzôdni, hogy az ördög valóban bûvös utat épített-e neki. Az ördög belenyugodott, hogy várnia kell a fizetségre és hazament. Rabsonné pedig befogatott színarany hintajába. Amikor éppen készült felülni, meghallotta, amint Kolozsváron elsôt harangoznak és így szólt kocsisához:
- Nos, kocsis, csapj a lovak közé, mert szeretnék harmadik harangszóra Kolozsváron lenni. Nem akarok a misérôl lekésni.
A kocsis megcsóválta a fejét, de azért a csodás táltosok közé suhintott az ostorával. A lovak, mint a szélvész repültek a bûvös úton, s mire Kolozsváron harmadjára kondult meg a harang, Rabsonné kocsija a templom elôtt állt.
Miközben Rabsonné a templomban a misét hallgatta, otthon maradt tündérei, akik a vártól nyugatra, a Barátság tetô alatt, Bodza-vápában egy barlangban laktak, az éjszakai mulatozás fáradalmait pihenték ki. Egyikük kinézett a barlangból és meglátott egy pásztort. Szólt a többieknek, majd odalibbent a pásztorhoz..
- Jó napot bátyámuram – köszöntötte a tündér a pásztort.
- Neked is kisasszonyka – felelte a pásztor, majd megkérdezte – , ugyan mit keres itt egy ilyen fiatal és szépséges kisasszonyka egyedül idekünn?
- Ó, nem vagyok egyedül – nevetett fel a tündér. – Itt lakom a testvéreimmel, nem messze innen. Mikor megláttuk kigyelmedet, gondoltuk, meghívjuk hajlékunkba, hogy megpihenjen és szomját oltsa.
- Hát, köszönettel elfogadom – felelte a pásztor felcsillanó szemmel. – Ma bizony nagyon melegen pirít a nap.
A tündér a barlangba vezette a pásztort, akinek szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól, látva a fényes pompát, a sok szép leányzót és a rengeteg drágakövet, aranyat. Rögtön tudta, hogy csak Rabsonné tüntérei lehetnek.
A tündérek körbevezették a pásztort hajlékukban, megmutattak neki
Mikor a tündérek ráuntak a mulatságra, a pásztor kalapját megtöltötték arannyal, drágakövekkel és útjára engedték. A pásztor kiérve a barlangból megtorpant. Gondolt egyet, és kalapjából a kincset egy bokor tövébe borította, majd visszatért a barlangba, de legnagyobb csalódására eltûntek a tündérek a pompával, kincsekkel egyetemben, csak a hideg, sötét falak meredtek rá. S bár bánkódott, megvigasztalta a tudat, hogy kinn a bokor tövében azért vár rá egy kalapnyi kincs, amibôl vehet néhány jószágot, egy takaros kis házat, meg egy darab földecskét. ment hát vissza, hogy szedje össze, de bíz hiába kereste kincseit, helyette egy kalapnyi jófajta szenet talált. Éktelen haragra gerjedt a pásztor, hogy a tündérek ilyen csúful rászedték, de nem volt mit tennie. Így lógó orral tért vissza a nyájhoz. Eképpen múlatták idejüket a tündérek, ha éppen nem úrnôjüket kísérték valahová.
Tordáról hazatértükben Rabsonné kocsisa leejtette a kalapját. Le akart érte szálni, de Rabsonné rászólt:
- Hiába szállsz le, mert a kalap már öt éra járóföldre maradt el.
Ahogy telt az idô, az ördög egyre türelmetlenebb lett. Egyre csak követelte fizetségét, de Rabsonné mindig újabb haladékot kérve, hitegette az ördögöt, s közben vígan kocsikázott a bûvös úton. De biza egyszer az ördög megelégelte a dolgot, elment újra Rabsonnéhoz és követelte, hogy márpedig most ôt azonnal fizessék ki.
Rabsonné, látva hogy nincs több kibúvó, összehajtá kecses, hófehér újjait, és arra egy aranyat, tenyerébe pedig egy ezüst tallért téve, ezt mondta az ördögnek:
- Íme, itt van egy hegy arany és egy völgy ezüst.
Hej, erre aztán nagyon mérges lett az ördög, hogy ily csúfosan rászedték. Dühében a bûvös utat, amit egyetlen éjszaka épített fel, egyetlen perc alatt lerombolta és eltûnt örökre.
Szent Anna-tó legendája 1
|
V |
alamikor réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén és Bálványos-hegyén két hatalmas vár állott, melyeknek még hatalmasabb urai testvérek voltak. A két úr messze földön híres volt kegyetlenkedéseiről, alattvalóikat kínozták, sanyargatták, s a testvéri szeretet helyett egymással is csalafinták, rossz szándékúak, nagyon irigyek voltak.
Egyszer a bálványosi várba egy gyönyörű, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kidíszített hintóval, melyet nyolc szilaj paripa húzott, egy nagy úr érkezett. A házigazdának erősen megtetszett a hintó és a lovak, s kérte a vendéget, hogy adja el neki. Cserébe hét falut ígért, azonban a vendég úr hallani sem akart róla, s bármennyire is unszolta, hajthatatlan maradt. Mikor ezt látta a vár ura, cselhez folyamodott. Nagy mulatságot rendezett. Reggelig ittak, s mikor a vendég úr "jól állt", elázott, kártyázni kezdtek, s a vendég pénzét mind elnyerte de ez nem volt elég. Ekkor kockázni kezdtek, és addig játszottak, amíg a bálványosi úr a hintót és a lovakat is elnyerte. Másnap a gyönyörűszép hintóval áthajtott testvéréhez, hogy azt az irigység ölje, aki mérgében és irigységében azt mondta testvérének, lesz neki annál szebb is. Erre a bálványosi testvér fogadott, hogy ha másnap estére szerez az övéhez hasonló hintót, mindenét, várát, birtokait testvérének adja. Ezt hallva a várúr még dühösebb, irigységében, rosszféleségében még elvakultabb, még gonoszabb lett. A testvérét hogy túlszárnyalja, Csíkból összeszedett 12 gyönyörű hajadont, akik között a leggyönyörűbb Anna volt. A 12 lányt befogatta a hintójába, és korbáccsal rájuk vágott, hogy induljanak el. Szegény lányok hiába erölködtek, a hintó meg nem mozdult. Ekkor a gonosz kényúr teljes erejéből rávágott Annára, aki az ütéstől összeesett, kihasadt bőréböl priccolt a vér. Anna szörnyű fájdalmában és elkeseredésében megátkozta a várat és kegyetlen urát, hogy pusztuljon el,
Szent Anna-tó legendája 2
|
R |
éges-régen élt ezen a vidéken két gazdag ember. Testvérek voltak, de folyton civakodtak egymással. Az egyiknek Büdöskőn volt a vára, a másiknak pedig azon a helyen, ahol ma a Szent Anna-tó látható. Egyszer egy idegen úr utazott át a vidéken gyönyörű négylovas hintaján, és megszállt pihenni Büdös vár uránál. Annak módfelett megtetszett az idegen hintaja, főként a lovai, s el is határozta, hogy bármi áron megszerzi a lovas hintót. Mivel a titokzatos idegen nem is akart hallani a vásárról, a gonosz várúr elhatározta, hogy elcsalja tőle a hintót. Kockázni kezdtek, s a várúr addig alattomoskodott, csalt, hogy elnyerte az idegen fogatát. Amint tervét megvalósította, máris áthajtott bátyjához kérkedni, hadd egye a másikat az irigység. Meg is jegyezte, foghegyről: nem hiszi, hogy a bátyja valaha is ilyen ép fogatra szert tudna tenni. Ez több volt, mint amit a fivér büszkesége elbírt! Azon nyomban fogadást ajánlott: egy napon belül szebb fogattal áll elő! A tét hatalmas volt: a vár és a hozzá tartozó birtokok. Öccse magabiztosan állta a fogadást, és gőgösen elhajtott. Elvakult bátyja ördögi ötletet agyalt ki: összeszedte a vár jobbágyai közül a nyolc legszebb hajadont, s azokat fogatta be hintajába. Felpattant a bakra, s mivel a törékeny vállú leányok nem bírták mozdítani a nehéz hintót, mérgesen közéjük csapott. Éppen a legszebbet találta el. Anna feljajdult, és átkot szórt a vár kegyetlen urára. Iszonyú dörgés, földindulás közepette a vár azon nyomban elsüllyedt urával együtt, helyén pedig egy szép tó keletkezett. A szüzek nefelejcsekké változtak, a gonosz várúr pedig rút vízisárkánnyá. Anna pedig a tó védőszentjévé lett, és imája elpusztította a vizet háborgató hatalmas szörnyet.
Szent Anna-tó legendája 3
A néphagyományban mind a mai napig élő rege szerint a tó helyén valamikor égbenyúló bérc emelkedett. Vele szemben egy másik hegy kopár sziklái ostromolták az eget. A két hegy csúcsára két gonosz testvér, Gáspár és Sándor grófok építettek várat, egyikük ezüstből, a másik pedig aranyból. Az egymással versengő, civódó grófok állandó rettegésben tartották a környékbeli lakosságot. Egy alkalommal egy gazdag utazó, aki gyönyörű négylovas hintón érkezett Sándor úr várához, éjjeli szállást kért a vár urától. A kapzsi gróf, miután nem tudta rábeszélni vendégét az irigyelt fogat eladására, kockajátékon elnyerte tőle. Eldicsekedvén szerzeményével Gáspár grófnak, az fogadást ajánlott, miszerint, ha ő egy nap leforgása alatt sokkal szebb és drágább fogatot nem szerez, akkor vagyonát öccsének adja. Gáspár ördögi tervet eszelt ki: a környék falvaiból összeszedette a nyolc legszebb szüzet és gyönyörű lószerszámmal ellátva, befogatta őket a legszebb hintójába. A szerencsétlen teremtések azonban meg sem bírták mozdítani a kocsit. Erre Gáspár gróf- szörnyű haragjában - ostorával rávágott a fogat élén levő legszebb lányra, akit Annának hívtak. Isten, meghallgatva a fájdalomtól térdre rogyott Anna könyörgését, szörnyű ítéletet hozott: megmozdult a föld, megnyíltak az ég csatornái, s az istentelen grófok várai a várhegyekkel együtt nagy robajjal a mélységbe zuhantak. Helyükön másnapra egy sötét vizű tengerszem tükrözte vissa felkelő nap sugarait. Így nyerte a tó a Szent Anna-tó nevet.
Szent Anna-tó legendája 4
|
A |
két testvér, mindkettő felfuvalkodott, alattvalóin, jobbágyain kegyetlenkedő, az egész vidéken zsarnokoskodó úr, a hűbéri kornak átkos szörnyei, kik embertársaik leigázásán és kínzásán találtak erkölcstelen életök táplálékát, kik az erőt és hatalmat csak rosszra használták.
Egykor idegen utazott a vidéken, ember nem látta gyönyörű négyes fogattal vont, ezüsttől, aranytól csillogó kocsijában, s útjaközben meglátogatta a Büdösön lakó fiatalabb grófot. Ez annyira megszerette vendége gyönyörű lovait, hogy azt tőle mindenáron meg akarta szerezni, de midőn a gazdag idegen azt semmi árért eladni nem akarná, kockázni kezdettek, s a házigazda oly szerencsével vagy inkább mesterkedéssel játszott, hogy az idegennek minden pénzét elnyerte, s ez végre is kénytelen volt kedves fogatát két faluért eladni a büdösi grófnak.
Alig jutott ekként a gyönyörű fogat birtokába, hogy átrobogott idősebb testvéréhez. Ez irigyen bámulta öccse új szerzeményét, s midőn gazdag asztalnál arany billikomokból ürítenék a lelkesítő nedvet – mely nemes szívekben nemes gondolatokat, rossz szívekben csakis vétkes ötleteket költ – fennhéjazva említi fel a fiatalabb testvér, hogy bátyja egész életében nem fog az övénél szebb és értékesebb fogatot előmutatni. Ez dühbe jött, s sértett önérzetében azt a fogadást ajánlá, hogy 24 óra alatt ő öccséjénél sokkal szebb és többre becsült fogattal fog megjelenni annak várában; a fogadás díja pedig az, hogy a vesztő fél várát és minden birtokait veszítse. Midőn ezen fogadási feltétel el volt fogadva, az öregebb testvér istentelen fejében felvillant ördögi gondolata kiviteléhez látott, összeterelte a vár jobbágyait, s azok közül a legszebb nyolc szűzet kiválasztván, azokat vad poroszlói által emezeknek iszonyú jajveszékelése között vára udvarára vonszoltatta, hol meztelenre vetkőztetve felhámoztatta és kocsija elé fogatta, oly szándékkal, hogy ezen fogattal jelenjék meg bizonnyal legyőzendő, s így mindenéből kivetkeztendő öccsénél.